Az emberek bizalma, a segíteni és az érteni akarás vitt az orvoskarra …
Felvettek és hirtelen annyi mindent megtanultunk már az első években, csakúgy ránk szakadt: biokémia, anatómia, élettan, biofizika, biológia, …több ezer oldal…tanultunk, magoltunk azzal a hittel, hogy cserébe, a végén majd összeáll a kép, értjük majd a dolgokat …
De valami a nagy rohanásban, a medikusi tanulmányok legelején kimaradt: definiálni az alapokat:
Mi az életünk? Miért vagyunk itt a földön?
Mi a test szerepe az életünkben, mi az egészség, mikor beszélhetünk jó életről, boldog életről, mi a betegség értelme, logikája, rendje és mi a halál szerepe, jelentősége, és mi van a halál után, mikor és meddig tart gyógyítói szerepünk, mi a páciens felelőssége?
Pedig definiálni szükséges:
„Sokan úgy élnek, mintha sosem halnának meg…ezért aztán majd úgy halnak meg egyszer, hogy sosem éltek!” (középkori mondás)
Tényleg mi is a test?
Azonos vagyok a testemmel? Vagy lélek vagyok csupán? Vagy mindkettő?
Van egy ciklusa: megjelenik: megszületik, fiatal, felnőtt, ragyog, öregszik, végül – és eltűnik, lebomlik. Mint egy nap, vagy virág, állat, ünnep, esemény.
Íme az ösvény: megtalálni, felfedezni és kapcsolatba kerülni a testemmel: ha megismerem, nem lesznek nem várt reakciói: várni valami félelmetes kórra, hanem társam lesz, akivel: „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”!
